2017. MÁJUS 16. 19h

A Három Hét Galéria Irodalmi sorozatának vendége:

Ferencz Győző költő, irodalomtörténész –

Nem objektív, nem tankönyvi, hanem szerelmes, szenvedélyes, tele vívódásokkal és sebekkel. A most megjelent Összegyűjtött versek (Jelenkor Kiadó, 2016) kapcsán találkozhatnak Ferencz Győző költő, irodalomtörténésszel, aki az új kötetet gondozta.

Vele beszélgetünk a költő művészetéről és életéről.

A könyvben 100 új vers is olvasható annotált közlésben.

“Nemes Nagy Ágnes munkásságának nem létezik tiszta, egyoldalú olvasata. Az Összegyűjtött versek kapcsán is eltérő álláspontok fogalmazódtak meg arról, hogy a frissen napvilágot látott művek Nemes Nagy Ágnes már ismert művészetének jegyében születtek-e, vagy a költőnő új arcát fedik fel. Kiss Noémi hangsúlyozta, fontosnak tartja az akadémiai értékelést: Nemes Nagy Ágnes saját bevallása szerint objektív lírára törekedett – ahogy az a Látkép, gesztenyefával című esszékötetben is olvasható, egyúttal árnyalva is a képet, hogyan is állt a költő az efféle rendszerezésekhez: „Szóval ezt az objektív lírát mint skatulyát szeretettel és gyöngéden átnyújtom a kritikusoknak, használják egészséggel. Jó az a háznál.” http://www.litera.hu/hirek/nemes-nagy-agnes-mas-nyomon

Az est házigazdája: Dr. Duba Andrea, aktív-analitikus, terapeuta és Kiss Noémi, író

A rendezvényt a Szépírók Társasága támogatja.

A programhoz való hozzájárulás: 1000 Ft