2014. FEBRUÁR 3- MÁRCIUS 29.

A kiállítóról:

1970-ben születtem Esztergomban. Gyermek- és fiatalkoromban szűkebb és tágabb környezetemben döntően olyan hatások értek, amelyek erőteljesen a műszaki és természettudományos pálya felé orientáltak; középiskolai, egyetemi majd doktori tanulmányaimat is ezen a területen folytattam, s jelenleg mérnökként dolgozom a BME-en. Az analóg fotógráfia technikájával már kisiskolás koromban megismerkedtem, az első gépemet is ekkortájt kaptam, azonban művészi kifejezési formaként csak sokkal később – 33 éves koromban – jelent meg az életemben a fotózás, ami akkor egy időre minden mást háttérbe szorított. Ennek az intenzív időszaknak egy igazán közeli barátom halála vetett véget. 8 év szünet után 2012-ben számomra is váratlanul újra magával ragadott a fényképezés, ez a periódus azóta is tart. Az utolsó 10 évben ez a két – ez idáig összeegyeztethetetlennek tűnő – időszak váltja egymást az életemben: az egyikben új megoldásokat kereső fejlesztőmérnökként, a másikban pedig a fotóművészet iránt elkötelezett emberként létezem.
Érdekel a kísérletezés minden fajta értelemben, nem szeretem a konvencionális megoldásokat. Bármit csinálok, újragondolom a kereteket, a megvalósítás módjait, ez a közös a két lét- és életformában.

A kiállításról:
A valóság rögzítése kevés számomra: megkonstruálni egy helyzetet, egy jelenetet, megfigyelni a képen szereplő emberek viszonyát a szerephez, ami sokszor bizonytalan, sokszor határokat feszeget vagy ellentmondásokat vet fel; s megtalálni a magam számára alkalmas esztétikai keretet, elkészíteni a képet finom eszközökkel – lényegében ezt teszem a fotóim készítése során. A kép akkor lesz jó, ha az, akit fényképezek, jelen tud lenni, bele tud menni az általam/ általunk teremtett helyzetbe, ha egyszerre tud szereplő és önmaga is lenni. Nem szeretek modellekkel dolgozni. Olyan embereket választok a képeimhez, akikhez közel tudok kerülni. Az egymás megismerésének, illetve a kép kitalálásnak, tervezésének folyamata sokszor több hónapig is eltarthat. Arra törekszem, hogy a fotóim kérdéseket, problémákat vessenek fel, hogy a nézőjét arra késztessék, hogy elgondolkodjon azon az összetett érzelmi, gondolati és esztétikai viszonyrendszeren, ami kifejezésre jut bennük. Elsősorban embereket szeretek fotózni, az absztrakt képzőművészettel szemben összetett, differenciáltan elfogadó és kritikus a viszonyom. Digitális fotogramjaim készítésének módszere a „mélyben” analóg az embereket szerepeltető kvázi portrék készítésének módszerével: barátaim munkáinak és annak a tudásnak, ahogy én ismerem őket az esszenciáját új technikai megoldással ötvözve hoztam létre emberek nélküli, de ilyen módon mégis nagyon emberi fotogramjaimat.