2016.  augusztus 13.

A kiállításról:

Budapesten születtem 1976-ban, azóta is itt élek. Gyermekkorom meghatározó alakja és inspirációs forrása volt apai nagyanyám, Sereghy Mária, aki festőművész volt, és a hatvanas évektől Szentendrén élt. A nyarakat én is e kisvárosban töltöttem, ahol – talán a gyermekkor logikája alapján – összekapcsolódott bennem a nyár, a szabadság és a „körülöttem élő világ” felfedezése Szentendrével. Nagyanyám gyermekkoromban tanított rajzolni, festeni, anatómiát magyarázott, átitatott a képzőművészet szeretetével. Formális oktatást nem kaptam, autodidakta módon váltam alkalmazott grafikussá (számomra a számítógép olyan, mint egy önálló identitással bíró ecset). A képek, melyeket erre a kiállításra válogattam, egyfajta tiszteletadásról vallanak gyermekkori nyaraim ikonikus városa, Szentendre előtt (mely már oly sok művészt megihletett előttem). Igyekeztem ezekben a művekben szintetizálni azt a fajta XX. századi lírai konstruktivizmust, mely a legközelebb áll művészi látásmódomhoz, egyszersmind továbbgondolva a szentendrei iskola máig élő hagyományait is. Szintézisről és egyfajta stílusösszegzésről vallanak a művek: a téma a posztnagybányai táj- és utcaképek hagyományából indul, azonban a megjelenés egyszerre ötvözi vajda Lajos szentendrei programját a későbbi konstruktivista képarchitektúra szerkesztéssel, a felhasznált technika pedig a mába emeli a képeket, mivel a megvalósítás technológiája a XXI. századé.

„ … akik nem hiszik el nekem Szentendrét, azok megvádolnak Álmaim

valótlanságával és azzal, hogy öregnek születtem… Szentendrén

voltam fiatal, árnyékom még mindig ott lapul a hosszú házfalakon

– legalább ezt higgyék el azok, akiknek bizonyára nem azt jelenti ez

a város, amit számomra jelentett: életem, festészetem igaz tanúját

és létrehozóját.” Bálint Endre