2017. ÁPRILIS 3.

A kiállításról: 

A kiállítást Bulla József festőművész nyitja meg,  

Kóródi Zsuzsanna

A MOMÉ-n az üvegszakosoktól elsősorban az ipari formatervezést várják el. A levegőben van: csak szobrot ne…! Aztán mégis mindenki elkészíti a maga szobrát. „Akkor még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a kép vagy a szobor érdekel. Abban már biztos voltam, hogy a figuralitás már nem vonz, beleszeretettem a geometriába. Azt is tudtam, hogy a síküveggel akarok kezdeni valamit. Így jött az op-art, az optika művészete.“

Erőtér
Ahogy általában mindig, ezek a munkák is a rétegek alkotta változásokról szólnak. A már korábbiakban is kutatott tériség, a mozgás és a színkeverés most egy sorozaton belül eszkalálódik. A rétegek közt létrejövő interferencia segít megrajzolni a képekben vagy objektekben megjelenő virtuális tereket. A kör és ellipszis egymásra csúsztatásával, egymástól való elemelésével, a művek kinyílnak, erőtereket nyitnak a képek mögé, mélyen a falba. A tárgyak közepe, origója segít legtöbbször visszatalálnunk a síkba, az üveg ’súlytalan’ testére helyezett vékony vonalakhoz.
A képek mozgásra késztetnek, mozgásunkkal azonban a tér velünk fordul, már-már mögé látunk. A vonalak ritmusa, a körök szabályossága vagy éppen szabálytalansága által több virtuális térsík is létrehozható a mindösszesen kettő valós fizikális síkon.
Az interferencia által kirajzolt ellipszisekben, csillagformákban vagy éppen tóruszokban három szín viszonyából jönnek létre a tér kontúrjai. A különböző térsíkok vagy térformák elkülönítésében, az interferencia irányán és formáján túl a színek kontrasztja, a tónusok mélysége is segít. A felső és hátsó fizikai képsíkra helyezett színek helyenként felerősítik egymást, máshol összekeverednek. A felső réteg valós színe önmagában azonban csak a felső képsík szélén jelenik meg, keretet adva a belső mozgásoknak.

Kóródi Zsuzsanna

„Az op-art alkotói a kezdetektől fogva a mozgás és a látvány viszonyát vizsgálták, és ezáltal a tér és az idő észlelésének alapkérdéseire keresték a választ, sajátosan utópikus karakterű formákat teremtve, mintegy kiterjesztve a geometriát a fizikai térbe és időbe. Kóródi számot vet a kinetikus művészet nagy hagyományaival Moholy-Nagy Lászlótól Nicolas Schöfferen át Carlos Cruz-Diezen és Victor Vasarelyn át egészen napjaink alkotóiig, például Olafur Eliassonig. Hiszen Vasarely mozgásba hozása (animálása) valójában nem pusztán a vibráló látványok dinamikájára vonatkozik, hanem egy klasszikussá vált, és sok szempontból megkérdőjelezett művészeti irányzat aktualitásának tudatosítására is.”

Zsikla Mónika

Társszervező. Osas Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület