2014. JÚNIUS 3 – JÚLIUS 29.

 

A kiállításról:

A fotográfia történetének első aktképeinek szereplői, akik az itt látható képek többségét ihlették, még nem sajátították el a modern reklámnők műmosolyát, olykor szomorúan, olykor megejtő őszinteséggel pillantanak a nézőre.
A fetish partik arctalan bábjai mögött is hús vér emberek rejtőznek, néha kis Loliták, néha olyanok, akik több személyiséggel rendelkeznek.
A „Ki vagy te?” c. kép hölgye azt kutatja, hogyan tudna kibékülni saját testével.
A „My man” szereplője elgondolkodva veszi tudomásul, hogy társnak egyelőre csak üres lovagi páncélt sikerült találnia magának. A maori hölgy ellenben két legényt is tudhat maga mellett, igaz, idolokat csupán…
Ami összeköti őket, hogy különféle módon büszkék a nőiességükre és megmutatják magukat a „kamerának”.

A kiállítóról:

2003-ban diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetemen festőként, emellett grafikával, bútorok festésével, freskóval is foglalkozom. Rendszeresen veszek részt csoportos kiállításokon is, idén pedig ez a második önálló tárlatom. Szívesen írok a szabadidõmben, ezt egyelõre „alkalmazott mûfajnak” tekintem. Cikkeket, kisebb novellákat publikálok, nyáron pedig tematikus képzõmûvészeti alkotótáborokat szervezek gyerekeknek.
Szeretném, ha az alkotótevékenység az élet része lenne, és a művészet a befogadó számára érthető, szükséges dologgá válna, ugyanúgy, mint más, hasznos, vagy haszontalan, mindennapi elfoglaltságaink.
Célom, hogy a festészet, grafika, irodalom visszatérjen a hétköznapokba, természetes szükségleteink közé. Munkáimat a www.metamor.hu oldalon gyűjtöttem össze.

http://welovebudapest.com/programok-budapesten/elojatek.foreplay.szemethy.orsi.kiallitasa
http://librarius.hu/2014/06/05/viharzo-vaginak-es-kemping-korbacs-szemethy-orsi-kiallitas/
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.725213080874285.1073741839.107220792673520&type=3

   
http://librarius.hu/2014/06/05/viharzo-vaginak-es-kemping-korbacs-szemethy-orsi-kiallitas/