fokep_kis3

 

 

2018. DECEMBER 3. - DECEMBER 13.

 

 
Kurátor:  Benedek Barna

A kiállításról:

A kiállítást Szöllősi-Nagy András nyitja meg.

A Három Hét független galéria és a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület együttműködése Bálványos Levente önálló kiállításával kezdődött 2016 őszén, majd KONKRÉT címen Bálványos, Benedek Barna, Varga György és Varga Bertalan konstruktív-konkrét műveinek kiállításával folytatódott. A galéria az együttműködés hatására azóta fokozatosan specializálódott: elkötelezte magát ennek a 20. század kezdete óta a magyar hagyományban (Kassák, Uitz, Moholy-Nagy) megalapozott, progresszív művészeti iránynak. A galéria magyar és külföldi, fiatal és nagynevű idős művészek legfrissebb műveinek kiállításával a geometrikus-konkrét művészet szellemi és technikai sokszínűségét, változásra, továbbalakulásra való képességét tárja az érdeklődők elé. Ez a művészet elementáris, követhető, tiszta és logikus nyelven szól.
A galéria hosszabb távra tervezi az ez irányban alkotók műveinek adekvát kontextusban történő bemutatását, bízik e művészet kedvelőinek fokozódó érdeklődésében és abban, hogy a közönség és az alkotók párbeszéde új művek létrejöttéhez ad kedvet és bíztatást.
December 3-án 19 órakor rendhagyó, aukcióval egybekötött csoportos kiállítást nyitunk, amely december 13-án zárul. Az aukción befolyó összeget a galéria fenntartási költségeire fordítjuk.  
A képekre egész héten lehet licitálni (személyesen, e-mailen vagy telefonon), az egyes művekhez kötődő eredményeket napról napra vezetjük és közöljük az érdeklődőkkel. 
Ennek a kiállításnak egy részében bemutatjuk az Egyesület (OSAS) Piéce Unique 3, című 2016-ban, 15 példányban készült egyedi műveinek mappáját, amelynek rajzos, festett, kollázs és relief lapjait egyenként is megvehetik. A lapok alkotói között szerepelnek többek között Konok Tamás, Molnár Vera, Maurer Dóra, Megyik János, Gáyor Tibor, Haász István, Wolsky András és mások. 
Érdemes eljönni, megtekinteni a kiállítást és vételi ajánlatot tenni.   

Kiállítók: Benedek Barna, Bálványos Levente, Wolsky András, Haász Katalin, Nem’s Judit, José Heerkens, Varga Bertalan, Varga György, Konok Tamás, Halmi-Horváth István, Kóródi Zsuzsa, Nagy Barbara, Margherita Turewicz Lafranchi, Jederán György, és a mappa neves külföldi alkotói: Hans-Jörg Glattfelder (CH), Bob Bonies (NL) 

A kiállítást megnyitja: Szöllősi-Nagy András 
Megtekinthető: 2018.december 4-13-ig. 
Társszervező: OSAS Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület